Köszöntés a Szociális Munka napja alkalmából

A Szociális Munka Napja van ma.

Sok szeretettel köszöntök minden egyes kollégát, e jeles nap alkalmából! Azokat is, akik jól megérdemelten pihenéssel töltik a mai napot, és azokat is, akik ma is, mint minden egyes nap dolgoznak. A mi szakmánk, hivatásunk ugyanis megköveteli azt, hogy az ellátottak, ügyfelek érdekében ne legyen különbség a hétköznapok és az ünnepnapok között. Ezt választottuk, tudtuk.

Ezzel együtt azt is tudjuk, hogy óriási energiát fektet minden egyes kollégánk abba, hogy a lehető legjobbat nyújtsa a segítségre, támogatásra szorulóknak. Nem helyettesíti a mi köszöntésünk az állam elismerését, legyen az erkölcsi vagy anyagi természetű, de mindenképpen köszönjük nektek, hogy jelen körülmények közepette is ott álltok a helyeteken! 2020-ban nem csak ez az egy nap a miénk. Márciustól napjainkig olyan körülmények között kell helyt állnunk, - és tesszük is- amire kevés példát tudunk mutatni az Európai unión belül. A Covid19 járvánnyal összefüggő krízishelyzetek kezelését, megoldását a főként a nagyon veszélyeztetett bentlakásos intézményekben a munkavállalók viszik el a hátukon, sokszor minimális segítséggel, késve érkező rendeletekkel, minimális, vagy nem megfelelő védőfelszerelésekkel. Köszönjük nektek! Természetesen minden szakterület dolgozóit érinti a járványhelyzet, köszönjük a helytállást! Köszönjük a kreatív, innovatív ötleteiteket is, mellyel a napi munkavégzést segítő megoldásokat találtatok a krízishelyzetben.

Mi, akik nem csak szociális szakemberek, hanem érdekvédelmi szervezetekben dolgozók is vagyunk, azt tudjuk ígérni, hogy továbbra is mindent megteszünk azért, hogy mind a kormányzat, mind a közvélemény értesüljön arról, hogy milyen áldozatos, és hősies munkát végzünk! Ehhez azonban Ti is kelletek. A bátorságotok, az aktivitásotok. Ha nem féltek a Covidtól, akkor ne féljetek kiállni magatokért, és egymásért sem! A mi hivatásunk erről is kell, hogy szóljon.

A szociális ágazati sztrájkkövetelések és egyéb állatfajták

Mivel nagyon sokan értetlenkedve figyelik az elmúlt hónapok történéseit, szervezéseit, ezért arra gondoltam, hogy kicsit összefoglalnám, hogy ki kicsoda és milyen követelésekkel állt elő az elmúlt időszakban a szociális ágazat bérrendezésének, és úgy általában a helyzet javításának érdekében.

A múlt századig nem mennék vissza, de azért érdemes visszaugrani az időben egy kicsit, viszont ezt fordított időrendben teszem.

A jelen. Az  MKKSZ és a SZÁD 2019 januárjában 12 pontos szociális ágazati követelést fogalmazott meg, melyből 11 pont az, ami  munkavállalókat érdemben érinti: 12 pont. A követelések nyomatékosítására, 2019.03.14-re sztrájkot hirdettünk.
Mivel a kormány képviseletében az EMMI tárgyalásokat kezdett a 2 kezdeményező szakszervezettel,és az MSZ EDDSZ-el ezért a sztrájkfelhívást felfüggesztettük. Ezen tárgyalásokon 2 időpontot vállalt a kormány, az egyiket az ágazati kollektív szerződés feltételeinek kidolgozására, a másikat pedig egy komplex bérrendezés beterjesztésére vállalták.

A jelen és közelmúlt. SZÁÉF: szociális ágazati érdekegyeztető fórum, rendszeresen összeülő tanácskozás, melyen 3 a szociális ágazatban reprezentatív szakszervezet: BDDSZ (bölcsődei dolgozók), MKKSZ (szociális tanáccsal rendelkezik, köztisztviselőket,közalkamazottakat tömörít), PSZ(pedagósusok) mint a munkavállalói szerveztek képviselői, a munkáltatói oldalról az SZGYF, az egyházak, valamint a kormány képviselői a tagjai. Tevékenységéről a nyilvánosság nem sokat tud.

A múlt: Szociális Ágazati Sztrájkbizottság és SZÁDEMBIZ,: itt 2013-ban alakította több szakszervezet, BDDSZ, SZTDSZ, SZMDSZ, Autonóm Területi Szakszervezet, Szociális Dolgozók Munkástanácsa, és a 3SZ...stb. egy alkalommal tettek közzé sztrájkfelhívást, és 2016.04.20-án le is zajlott az ágazati sztrájk.  A sztrájkbizottság nem oszlott fel azóta sem. Az alapító szakszervezetek nem csatlakoztak és tagságukat sem mozgósították a 2019.03.14-i sztrájkhoz, illetve a 12 pontos sztrájkkövetelésekhez. Ellenben csatlakoztak az Országos Közszolgálati Sztrájkbizottsághoz, és annak 5 pontjához:5 pont , melynek első pontja szó szerint egyezik meg a 12 pontos sztrájkövetelés első pontjával.
2016 év végén az MKKSZ szociálisok is sztrájkot hirdettek, ahol 30%-os bérkövetelést valamint a szociális munka napja munkaszüneti nappá nyilvánítását követelték.Sztrájkra nem került sor.
A két sztrájkbizottság működésének eredménye lehet-bár ezt a mindenkori kormány sosem ismerte be, és igazi egyeztetés nem is volt, a szociális ágazati pótlékok rendszere.
A SZÁD 2016 tavaszán kérte felvételét a Szociális Ágazati Sztrájkbizottságba, azonban indoklás nélkül elutasították.

A régmúlt: 2004-ben az EDDSZ, akkor még egészségügyi szakszervezet hirdetett sztrájkot, és a követeléseit a szociális ágazatra is kiterjesztette, és a későbbiekben a nevét is megváltoztatta MSZ-EDDSZ-re. elnökük elmondása szerint 15 éve tartanak fent sztrájkbizottságot, de a sztrájkot nem tartja jó megoldásnak.

Egy biztos,a fentiekből, és a 6 illetve 15 év alatt elért "eredményekből" az látszik, az ágazat csak akkor érhet el valós, érzékelhető eredményeket, ha összefogást és erőt tud felmutatni. Ehhez persze kelletek ti is, mert a szakszervezetek erejét a tagjai adják.

Köszöntő, a Szociális Munka Napja alkalmából

A Szociális Munka Napja van ma!

Minden kedves kollégának tartalmas, vagy pihenős és feltöltődős napot kivánunk, ugyanis idén először hétköznapra esik a Szociális Munka Napja! Akik dolgoznak, azoknak pedig nyugodt, eseménymentes szolgálatot!

A 4 napja megrendezett konferencián megemlékeztünk az elmúlt év legfontosabb eseményeiről, és ott azt a megállapítást tettük, hogy a nehézségek ellenére olyan sok erő és pozitív energia van jelen a munkánkban, hogy az ünneplést még a nehézségek sem tudják ellehetetleníteni. 

Sok helyen láthatjuk a következő feliratú pólókat, bögréket, mémeket...stb: " I'm a social worker, what's your superpower?" ( Én szociális munkás vagyok, mi a te szupererőd?). Jól hangzik, ugye? Azonban az élet mindig rámutat arra, hogy bizony emberek vagyunk, akik: elfáradnak, akiknek jólesik ha megdícsérik őket a jól végzett munkájuk során, akik szeretnének jobb körülményeket nem csak a társadalom elesettjei, az ügyfeleik számára, hanem a családjuknak, és saját maguk számára is biztosítani.Tesszük mindezt úgy, hogy a fiatal szakmánk még meg sem erősödött igazán, és máris óriási kihívásokkal küzd, a mindenkori kormányok szociálpolitikája ugyanis nem kedvez a társadalmi szolidarítás erősődésének, amely nélkül nem lehet egészséges és erős egy társadalom sem. Nagyon jó lenne, ha magunkért is megtennénk minimum azt, amit az ügyfeleinkért megteszünk! Állj ki magadért (IS)!

Egy tragédia margójára

A hazai szociális munka és azon belül is a családsegítés egyik meghatározó szakemberének, szakszervezetünk egyik alapítójának, Talyigás Katalinnak az Inárcsi tragédia kapcsán született gondolatait osztjuk meg veletek.

Vas- Turcsányi Andrea szociális munkás emlékére, a szociális munka jelenlegi helyzetéről.

Egy rövid visszatekintés a szakma indulásáról.

Az 1980-as évek a változás éveiben egy maroknyi csapat készült egy új szakma, a szociális munkás szakma meghonosítására Magyarországon: szociális munkások egyetemi képzésére, új intézmények létrehozására: melyek célja többek között a válságba került családok hathatós, sokoldalú megsegítése, úgy, hogy minél gyorsabban változtathassanak életükön, tovább léphessenek a súlyos gondok megoldásában. Amikor elkezdtem ezt a munkát az egyik legelsők között létrejött családsegítő központban, a név -választás meghatározó volt számomra: Esély nevet kapta a VII. kerületi Családsegítő Központ, mert akkor valamennyien hittük, hogy a legfontosabb feladatunk, az esélyek növelése egy jobb életre, sok – sok bonyolult helyzetből való kilábalásra. Együtt dolgoztunk szociális munkások, jogász és pszichológus munkatársak: mai napig 25 év távlatából emlékszem munkaközösségünk minden tagjára, akik megküzdöttek a legnehezebb helyzetekkel: a lakást elvesztőknek otthont, de legalább szállást kerestünk, adósságot segítettünk törleszteni, a munkáját elvesztőknek újra munkát találni, családi tragédiákat megakadályozni, de legalábbis kezelni, éhezőknek, hajléktalanoknak konyhát működtetünk, a gyerekek saját családjuk segítés révén otthonukba maradhassanak. A munkánk nehéz, de reményt keltő volt, mert sikerült partneri kapcsolatot építeni az önkormányzattal, fővárossal ,a kormánnyal , mint az ELTE gyakorlatot oktató intézménye. Viták persze voltak, de figyelmet kaptak az eseteink, és többnyire nem azzal a mondattal zártunk egy-egy esetet, hogy sajnos nem tudunk semmiben segíteni. Precedens értékű megoldások születtek az újonnan alakult intézményekben a szakmában elterjedtek, meghonosodtak, egyre gyakorlottabb és elmélet területén is egyre felkészültebb stábok dolgoztak az egész országban. A képzés, és intézményfejlesztés együtt járt. . A kilencvenes évek közepén adtam át az Esély Család segítő Központ vezetését Tánczos Évának, és 2010-ig minden megszorítás ellenére az egyik legjobb közösségként működött ez és többi valóban kiváló intézmény nemcsak Budapesten, de Debrecenben, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsett, és kisebb városokban, ahol kiváló szakemberek dolgoztak.

Nincs külön számítás arról , hogy a szociális munka hány család kilakoltatását akadályozta meg, hány család rendezte segítségükkel konfliktusait, mennyien kaptak tényleges támogatást életük jobbra fordulásához, gyerekeik felneveléséhez. A bizonyítás és az érdekvédelem elmaradt. Politikai szinten 2006-t követően elhangzott: a jól-léti politikát fel kell adni, pedig pont erre nem jutott még a korábbi években sem elégséges költségvetési forrás. A szakmai munka lehetősége egyre szigorúbb feltétekhez kötötté vált, hatósági funkciók kerültek előtérbe csökkent a költségvetés. 2010-től a társadalom mélyszegénységbe jutott rétegeninek kitörési lehetőségei tovább csökkentek, a 2. világháborút megelőző politika elvei kerültek középpontba: még az „érdemes szegények segítésére” sincs elegendő eszköz, de szakember sincs, mert a bérek ebben az ágazatban a legalacsonyabbak. Akik mégis megmaradtak a szakmában eszköztelennek, kistelepülésen egyedül dolgoznak, szakmai hátterük kevés, szakmai tudás központok, mint korábban a Forrás Központok, Módszertani Intézetek nincsenek.

Mára az erőszak lett a szimbólum: az elkeseredett ügyfelektől fél a hatóságot képviselő munkatárs, arról kell tudást szereznie, hogyan védheti magát, ha gyereket emel ki a családból, ha nem tud segíteni a családok sorsán, de még temetési segély megszerzésében sem sikeres. Ha nem képes támogatást nyújtani a legkézenfekvőbb helyzetekben, mert a jogszabályok és a munkaeszközök hiányoznak, a kommunikáció ellenségessé válik, s a szakma alapja a bizalom veszett el. Az inárcsi ügyfél bűne nem menthető, de érthető: Négy gyerekkel kilakoltatása, köztük egy fogyatékos kisgyerekkel hajtotta az indulatos tettéig, de kollégánk halála is rendszerbűnre utal: ha korábban tud beavatkozni különböző probléma megoldásokkal : adósságkezeléssel, gyerekek neveléséhez adott támogatással, szállással, gyerekekkel , de legalább a fogyatékos gyerekkel való szakszerű foglalkozással, végrehajtás megakadályozásával. Ha az önkormányzat, a védőnő, az orvos, az ügyfelet védő jogász, a gyerekeket tanító pedagógus, a szociális munkással együtt dolgoznak ki már sokkal korábban beavatkozási célt, ha lenne védőháló a tragédia talán elkerülhető lett volna. Ma arra gondolok, hogy 44 évet, ennyit élt egy szociális munkás: életét adta másokért, miközben árvák maradtak kisgyermekei, ügyfelére börtön vár, s az Ő gyerekei valószínű állami gondozásba kerülnek. Meghalt a szociális munkás, és mindenki helyzete nehezebbé vált Inárcson. Két család gyerekei jövője vált szomorúvá. Rázzon fel ez az eset: küzdjünk a szakma megbecsülésért, a feltételek javításáért, a gyerekek jövőjéért!

Örülünk mi is a 62%-nak, Czibere úr!

Megjelent a kormany.hu-n egy írás, ahol Czibere államtitkár úr büszkén ecseteli, hogy milyen nagyszerű béremeléseket hajtottak végre az ágazatban 2013-óta.

Jól hangzó, 62% béremelést vizionál a közgazdász és társadalompolitikai elemző végzettségű államtitkár. Örülünk, ugye?

Nézzünk a jól hangzó számok mögé. Azt állítja, hogy: "... átlag bruttó bér a 2013-as 144 ezer forintról 2018-ra 233 ezer forintra nőtt..." Nézzük meg a nemzetgazdasági átlagbér alakulását is ebben a két évben. Tegyük hozzá, hogy éves átlagbért januárban nem számol nagyon senki...így mi a 2017-es évvel számolunk, ami azt jelenti hogy a különbség még nagyobb a valóságban idén, mint amit mutatunk most.

Szóval: 2013-ban a nemzetgazdasági átlagbér 230.714 Ft volt, az ágazaté 144.000 Ft. 86.000 Ft-al volt alacsonyabb a szociális ágazat bére mint a nemzetgazdasági átlagbér. Nézzük tovább: 2018-ban 233.000 Ft a szféra átlagbére a közgazdász-államtitkár szerint, a 2017-es nemzetgazdasági átlagbér pedig novemberben 323.000 Ft., a kettő különbsége 90.000 Ft!

Magyarul, kedves kollégák, és kedves Czibere államtitkár úr, nőtt az elmaradásunk, és nem csak ennyivel, hanem többel, mivel 2018-ban a nemzetgazdasági átlagbér is magasabb lesz a 2017 évben mértnél.

Köszönjük a nagy semmit, kedves Balog miniszter úr, és kedves Czibere államtitkár úr!

Kérjük,tiszteljen meg minket azzal, hogy nem hazudik az arcunkba. Itt ugyanis nem történt béremelés, egyszerűen követte a bérünk az emelkedő nemzetgazdasági béreket, ráadásul az olló nyílik! Nem a mi javunkra. A számok nem hazudnak.

Az 51. hét embere a Civil Rádióban

Egy kis rádió ajánló következik:

A Hét embere a Civil Rádió ( online itt )117 perc műsorában Köves Ferenc, hétfőtől péntekig minden nap. Köves Feri, mint szociális szakember és mint a SZÁD elnöke beszél érdekvédelemről, bérhelyzetről, állami felelősségvállalásról, társadalmi szolidaritásról, szakmai kérdésekről, elsősorban saját szakterületét érintve a hajléktalanellátás, lakhatási szegénység problémáiról. Az interjúk itt hallgathatók meg: 1.nap , 2.nap , 3.nap, 4.nap 5. nap

Megjegyzések egy törvényjavaslat kezdeményezéséhez

Gyorshír a parlament oldaláról: előterjesztés. Örömteli hír a szociális ágazatban dolgozóknak, hogy a két képviselő - Balog Zoltán és Lázár János - jegyezte törvényjavaslat a Szociális Munka Napját munkaszüneti nappá nyilváníttatná. Ez jól hangzik, hiszen szinte minden ágazati érdekképviseleti szerv követelései között szerepel a béremelés mellett, hogy az erkölcsi megbecsülésünket is fejezze ki a mindenkori kormányzat ezzel a gesztussal. Eddig a jó hír, bár még meg is kellene szavaznia a parlamentnek persze. Azonban a feketeleves a javaslat második felében érkezik, frissen forrón: a törényjavaslat a Közszolgálati Tisztviselők Napját (július 1. ) kiveszi a munkaszüneti napok közül, azzal, hogy az önkormányzatoknak lehetőségük van 1 plusz munkaszüneti napot beiktatni, de ennek költségeit maguknak kell állni. Olyan, mintha összefüggés lenne a két dolog között, pedig nincs. Úgy tűnik, hogy Magyarország annyira szegény, hogy nem engedheti meg magának a központi költségvetés azt, hogy mind a szociális ágazatban dolgozók, mind pedig a közigazgatásban, az állam működtetésében dolgozók meg legyenek tisztelve 1-1 munkaszüneti nappal.

Az sem derül ki, hogy mi történik a kormánytisztviselőkkel, és az meg végképp rejtélyes, miért alázza meg a saját apparátusát e két miniszter kart karba öltve.

A Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete szolidáris a köztisztviselőkkel, és a kormánytisztviselőkkel, ezért azt kérjük a két miniszteri posztot is betöltő képviselőtől, hogy vonják vissza a törvényjavaslatuk azon pontjait, amely a közszolgálatban dolgozókat hátrányos helyzetbe hozza!